Tanulságok filmbeli esküvőkkel kapcsolatban

Esküvős filmek - érdemes kölcsönvenni néhány ötletet

Az örök klasszikus esküvő témájú film, amit szinte már mindenki látott,természetesen az Örömapa.  Az 1991-es romantikus film azt mutatja be, hogy egyes apák, ahogy a főszereplő is, mennyire nem képesek elengedni lányuk kezét, amint szóba kerül az esküvő. Ami ebből a filmből az egyik tanulság lehet, az az, hogy hogyan közölje egy lány a szüleivel, hogy menyasszony, ha tudja, hogy az apja nem fogja jól fogadni. Annie (a főszereplő menyasszony) kis hezitálás után vacsora közben közli szüleivel a nagy hírt, ráadásul mindenféle előjel nélkül, tehát abszolút váratlanul éri őket. Ha egy lány tudja, hogy az apja először biztosan nem gratulálna neki, talán jobb ötlet lenne, ha lassabban és megfontoltabban adná a tudtára, hogy férjhez fog menni. Persze sehogy sem könnyű egy ilyen nagy hírt kimondani a saját szüleinknek, mindenki saját döntése, hogy hogyan teszi azt. ​

 

Egy másik film, ami humorral és sok nevetéssel mutatja be, hogy milyen ha két különböző kultúra gyermeke találkozik és házasodik össze. Így történt ez a görög lány,Toula Portokalos ​és az amerikai Ian Miller ​között is a Bazi nagy görög lagzi című filmben. Persze sok megpróbáltatás után összeházasodik a két szerelmes, de egy nagy tanulságot le lehet vonni ebből a filmből is. Mindenképpen találkozzon a két fél családja még jóval az esküvő előtt. Ismerkedjenek meg, hogy ne csak az esküvő napján találkozzanak először, hiszen akkor bármilyen konfliktus előfordulhat, ami nagy kalamajkát is képes okozni.

 

Egy igazi csajos vígjáték, mégis komoly dolgok történnek benne. A Csajok háborúja című film két barátnő esetét mutatja be, akiket ugyanakkor jegyeznek el párjaik. Azonban egy véletlen bakinak köszönhetően egy napra kerül az esküvőjük dátuma. A filmben láthatjuk, hogy az esküvő előtti stressz és a konokság még a gyerekkori barátságokat is megrongálhatja. A legfontosabb tehát, ha az életben is előfordul, hogy két barátnő egyszerre házasodik, hogy mindent beszéljenek meg, ne vesszenek össze a vendéglistán, és semmiképp se váljanak gonosszá. A legjobb ha letisztázzák a dolgot, és átvariálják az időpontokat, hogy ne egy napra essen az esküvő.

 

A Míg a jackpot el nem választ című film szintén egy vígjáték egy kényszerházasságról, ami arról szól csupán, hogy a játékon nyert milliókat eloszthassák a megszabott idő után. Ezalatt azonban együtt kell élniük a nyerteseknek, és úgy kell tenniük, mintha boldog házasok lennének. A film vége természetesen happy end, hiszen valóban egymásba szeret a pár. A tanulságot itt az együttélésből tudjuk levonni. Sok pár ugyanis csak a házasság után költözik össze, ami nagyon megnehezítheti az életüket. Két különálló ember ugyanis általában nagyon nehezen szokik össze, és nem ritka a veszekedés sem. Azonban ha valódi a szerelem, a  szeretet és az egymásra figyelés is megvan, akkor nem lehet gond a másik furcsa szokása sem, hiszen valahogy hozzá tudnak szokni.

 

Az utolsó film, amiből ma tanulságot vonunk, nem más, mint az Anyád napja. A tanulság pedig hasonló a Bazi nagy görög lagziéhoz, hiszen itt is megjelenik a nagy találkozás, csak nem a két család, hanem az ara és a leendő anyós között. A filmben a gazdag anyós nem bírja elviselni, hogy egyetlen fia egy szegény, alkalmi munkából élő lányba szeretett bele, és veszi el feleségül. Némi túlzással ugyan, de sok gonoszságot elkövet, hogy megakadályozza az esküvőt, a szerelem viszont itt is győzedelmeskedik, és bebizonyosodik, hogy nem a pénz a lényeg, hanem az, hogy ha érezzük, hogy megtaláltuk életünk párját, ne engedjük el a kezét, ragaszkodjunk hozzá, és ne hagyjuk magunkat befolyásolni.